kedd, 16 június 2020 17:34

Számlával egy tekintet alá eső okirat

Írta:
Értékelés:
(0 szavazat)

A számlával egy tekintet alá eső okirat olyan bizonylat, mondhatom módosító számla, amely egy kiállított számla valamelyik adatát módosítja. Ez lehet egy normál számla is, például a következő sorszámú.

Ha már kibocsátottam egy számlát, vagyis a vevőm már azt meg is kapta, és azt a számlát valamiért módosítanom kell, akkor a számlávl egy tekintet alá eső okirattal tudom módosítani. A számlával egy tekintet alá eső okiratnak van egy sorszáma, mint a számlának, szerepel rajta a kibocsátás kelte, a hivatkozás az eredeti számlára és a módosító tétel vagy tételek. Ezeket kötelező rajta szerepeltetni, a többi tétel szabadon választott. Ezt is megküldöm a vevőmnek, és ezzel együtt lesz érvényes az eredeti számla. Fontos, hogy tudjam igazolni, hogy a vevő megkapta az általam kibocsátott számlával egy tekintet alá eső okiratot.

Elképzelhető, hogy a módosítás a bevallott áfa összegét is érinti, ezért kell tudnom igazolni, hogy mikor kapta meg a vevő a számlával egy tekintet alá eső okiratot tőlem. Ha áfát érint a módosítás, a vevőm abban az időszakban számolja el a különbözetet, amikor megkapta tőlem ezt a módosító bizonylatot. Nálam pedig, ha a fizetendő áfám nő, akkor önellenőrzést kell végeznem. Ha a fizetendő áfám csökken a módosító bizonylat hatására, akkor azt abban az időszakban tudom elszámolni, amikor azt a vevőm rendelkezésére bocsátottam. Ilyenkor nem szabad önellenőrzést végeznem.

Ha egy már kibocsátott számlát kell módosítani, akkor van két lehetőség. Az egyik az eredeti számla sztornózása és új számla kibocsátása, a másik pedig a számlával egy tekintet alá eső okirattal történő módosítás.

Lehet kézi számlát is gépi számlával és gépi számlát is kézi számlával módosítani. Egy dolgot véletlenül se csinálj, ha valamilyen kötelező adat rosszul szerepel a gépi számládon, azt nem szabad kézzel javítani. Erre való a számlával egy tekintet alá eső okirat.

entrepreneur 2275739 1280

A témáról részletesen olvashatsz az Egyéni vállalkozó leszek! című E-könyvünkben, amely 2020. májusban jelent meg, és a www.vallalkozoikerdesek.hu oldalon érhető el 9.800,- Ft-os áron.

Az Egyéni vállalkozó leszek! című E-könyv egy leendő egyéni vállalkozó és leendő könyvelője minden fontos részletre kiterjedő beszélgetése párbeszéd formájában. Az E-könyv elsősorban a téma iránt érdeklődőknek, a kezdő és nem kezdő, valamint az újrakezdő egyéni vállalkozóknak szól, hogy a rájuk vonatkozó jogszabályrengetegben jobban el tudjanak igazodni.

Az itt megismert szabályok jelentős része azonban vonatkozik a társaságokra is, például az áfa, a számlázás és a most aktuális és fontos regisztrációs téma, az online számlázás őket is érinti.

A könyv szerzői Dajka Edit és Reggel Dalma gyakorló szakemberek, akik a mindennapi felmerülő kérdések alapján állították össze írásukat.

Az első olvasó véleménye:

„Ha az én vállalkozásom indításakor, egy ilyen okos könyv lett volna a kezemben biztosan nem lett volna annyi álmatlan éjszakám.”

Az E-könyv témái:

I. MILYEN VÁLLALKOZÁSI FORMÁK KÖZÜL VÁLASZTHATUNK?
II. EGYÉNI VÁLLALKOZÁS ELINDÍTÁSA
III. EGYÉNI VÁLLALKOZÁS ELINDÍTÁSA
IV. MILYEN ADÓZÁSI MÓDOK KÖZÜL VÁLASZTHAT AZ EGYÉNI VÁLLALKOZÓ?
V. KATA ADÓZÁS
VI. ALANYI ADÓMENTESSÉG
VII. ÁFA ALANYISÁG
VIII. FŐBB SZÁMLÁZÁSI SZABÁLYOK
IX. ONLINE SZÁMLA REGISZTRÁCIÓ
X. ONLINE SZÁMLA JELENTÉSE
XI. SZÁMLA BEFOGADÁSA
XII. SZÁMLÁK MEGŐRZÉSE
XIII. NYUGTAADÁSI KÖTELEZETTSÉG
XIV. HELYI IPARŰZÉSI ADÓ
XVI. HOGYAN LEHET AZ ADÓKAT MEGFIZETNI?
XVII. EGYÉNI VÁLLALKOZÁS SZÜNETELTETÉSE
XVIII. EGYÉNI VÁLLALKOZÁS MEGSZÜNTETÉSE
XIX. A BESZÉLGETÉS BEFEJEZÉSE


A könyv terjedelme 137 oldal.

Megvásárolható bankkártyás fizetéssel és előre utalással. A megválaszolatlan kérdésed felteheted a Vállalkozói kérdések Facebook csoportban, és igyekszünk azt megválaszolni.

Itt éred el az E-könyvet:

www.vallalkozoikerdesek.hu

 

 

Megjelent: 731 alkalommal Utoljára frissítve: szombat, 01 augusztus 2020 08:13

Média

A számlával egy tekintet alá eső okirat olyan bizonylat, mondhatom módosító számla, amely egy kiállított számla valamelyik adatát módosítja. Ez lehet egy normál számla is, például a következő sorszámú.
  • Reklám helye